Egyéves korukra a gyerekek többsége képes figyelmével követni egy másik ember tekintetét és mutatását, valamint képes arra is, hogy maga kezdeményezzen, és tekintettel, hangadással vagy mutatással felhívja egy másik személy figyelmét egy tárgyra, személyre, jelenségre. Ezt a képességet közös vagy megosztott figyelemnek nevezzük, amely a gyerekek későbbi társas-kommunikációs képességeinek egyik fontos előfutára. A csecsemőkori közös figyelem előrejelzi a kisgyermekkori és iskoláskori kognitív, nyelvi-kommunikációs és tágabb értelemben vett társas készségek optimális fejlődését (Mundy & Sigman, 2006).
A Dél-dunántúli Vizsgálatban a közös figyelmet egy 12 szituációt magába foglaló megfigyeléses eljárással vizsgáltuk meg. A figyelemkövetés képessége kapcsán hat feladatban azt mértük fel, hogy a gyermekek válaszolnak-e a vizsgálatvezető által eltérő módokon kezdeményezett figyelmi helyzetre (pl. a vizsgálatvezető egy tárgyra néz vagy mutat és figyeli, hogy a gyermek odanéz-e a tárgyra). A kezdeményezett közös figyelmi interakciót vizsgáló hat feladatban pedig olyan helyzeteket teremtettünk, melyekben a gyermek maga hívhatta fel a vizsgálatvezető figyelmét egy-egy érdekes vagy szokatlan tárgyra vagy helyzetre, vagyis az interakciót a gyermek maga kezdeményezte (pl. a vizsgálatvezető elővesz egy villogó játékot, és figyeli, hogy a gyermek rámutat-e a játékra).
A figyelemkövetés hat próbájából a gyerekek 13 százaléka nem tudott teljesíteni egy próbát sem, a legtöbben (19,8%) négy próbát teljesítettek, és 14,6 százalékuk teljesítette mind a hat próbát. A gyerekek annál gyakrabban követték a közös figyelmi kezdeményezést, minél többféle kommunikatív gesztust használt a vizsgálatvezető. Leggyakrabban akkor teljesítették a próbát, ha a vizsgálatvezető egyszerre nézte, mutatta, és szóban is felhívta a figyelmüket a tárgyra.
A hat kezdeményezett közös figyelem próbából a gyerekek 0,8 százaléka nem tudott teljesíteni egy próbát sem, a legtöbben öt próbát teljesítettek (31,1 százalék), és 24,2 százalékuk teljesítette mind a hat próbát. A feladatot a gyermekek a legnagyobb arányban a villogó és hangot adó játék esetén teljesítették.
A gyermekek tehát összességében jobban teljesítettek a közös figyelmi kezdeményezésben, mint a figyelem követésében, amely némiképp váratlan eredmény, amelyet a vizsgálati helyzet sajátos jellemzői magyarázhatnak. A gyerekek összesített közös figyelmi teljesítményét végül egy 0-12 pontig terjedő skálán tudtuk értékelni annak fényében, hogy a 6 figyelemkövetés és a 6 kezdeményezett közös figyelem feladatból összesen mennyit teljesítettek. Mindezek alapján az összesen 12 közös figyelmi helyzet feladatból a gyerekek átlagosan 7,6-ot teljesítettek.
Megnéztük, hogy a gyerekek teljesítménye mennyire tér el a nemük és a szociodemográfiai tényezők (gyermekek száma, anya iskolai végzettsége, család szubjektív jövedelmi helyzete) alapján. A fiúk átlagteljesítménye szignifikánsan jobbnak mutatkozott a lányokénál. A gyerekek teljesítménye nem tért el jelentősen annak függvényében, hogy hány testvérrel együtt nevelkednek vagy családjuk milyen jövedelmi helyzettel bírt. Ugyanakkor statisztikailag szignifikáns különbség mutatkozott a legalacsonyabb és a legmagasabb végzettségű anyák gyermekeinek teljesítménye között, amely alátámasztja azokat a korábbi eredményeket, miszerint a szülők magasabb iskolai végzettsége kapcsolatban áll a gyerekek jobb társas-érzelmi készségeivel (Mundy et al., 2007).
Végül azt is megvizsgáltuk, hogy a gyerekek közös figyelmi teljesítménye mennyiben függ össze azzal, hogy a Dél-dunántúli Vizsgálat adatfelvételében összességében hogyan viselkedtek a vizsgálatvezető megfigyelései szerint. Eredményeink alapján a közös figyelmi feladatokban jobban teljesítő gyermekek egyben a vizsgálati helyzethez való gyorsabb alkalmazkodást, nagyobb együttműködést, több pozitív érzelmet és a tárgyak iránti nagyobb érdeklődést is mutattak.
Az egyéves gyermekek fejlődését fókuszba helyező Dél-dunántúli Vizsgálat módszertani hátteréről és eredményeiről, valamint a gyermekek közös figyelmi teljesítményéről, az Egyéves kori mérések. Jelentés a Dél-dunántúli Vizsgálatról. Kohorsz ’18 Magyar Születési Kohorszvizsgálat című kötetben és annak Pohárnok Melinda és Polgár Petra Ibolya által közölt 2.6. fejezetében olvashatnak részletesebben.
Hivatkozott irodalom:
Mundy, P. & Sigman, M. (2006). Joint attention, social competence, and developmental psychopathology. In D. Cicchetti and D. J. Cohen (Eds.), Developmental psychopathology: Theory and method (pp. 293–332). John Wiley & Sons.
Mundy, P., Block, J., Delgado, C., Pomares, Y., Van-Hecke, A.V. and Parlade, M.V. (2007). Individual differences and the development of joint attention in infancy. Child Develeopment, 78, 938–954.
