Új tanulmány

A terhesség alatti dohányzás az anya és a fejlődő magzat egészségére is komoly veszélyt jelent. Növeli a vetélés, a koraszülés és az alacsony születési súly kockázatát, és hosszú távon a gyermek egészségét is befolyásolhatja. Ennek ellenére sok nőnek nehézséget okoz a leszokás, melyhez megfelelő támogatás szükséges. A Kohorsz ’18 adatain a várandósgondozás, védőnők szerepét vizsgáltuk a terhesség alatti leszokás elősegítésében. 

A kutatás az anyák dohányzási szokásait vizsgálta négy perinatális időszakban, vagyis a terhesség előtti, alatti és utáni szakaszokban. A magyar adatok azt mutatják, hogy az anyák 46 százaléka egyáltalán nem dohányzott sem a terhesség előtt, sem utána. 31 százalékuk már a terhesség előtt abbahagyta a dohányzást, 6,4 százalékuk pedig a terhesség első trimesztere után szokott le. A várandósok 14,4 százaléka ugyanakkor a terhesség alatt végig dohányzott.  

A terhesség alatti leszokást vizsgáló elemzés eredményei szerint a dohányzó anyák közül a várandósgondozásba korábban belépők nagyobb arányban tudják abbahagyni a dohányzást a második, harmadik trimeszterre mint azok, akik később veszik fel a kapcsolatot a védőnővel. A dohányzási arányokat ugyanakkor a hátrányok összekapcsolódása is jellemzi. A hátrányos helyzetű, alacsonyabb iskolai végzettségű vagy nehezebb anyagi körülmények között élő nők egyrészt gyakrabban dohányoznak, másrészt jellemzően később lépnek be a várandósgondozásba is, így az ő leszokási arányaik a legkedvezőtlenebbek.

Fontos tehát a korai várandósgondozás szorgalmazása, nemcsak az orvosi vizsgálatok miatt, hanem azért is, mert épp a sérülékenyebb csoportokban segíthet sokat a kismamáknak, például a dohányzás abbahagyásában.

 

A teljes cikk elérhető itt:

Veroszta, Z., Boros, J., & Horváth, Á. (2025). Perinatal Smoking Cessation and the Role of Antenatal Care. Substance Use & Misuse, 1–10. https://doi.org/10.1080/10826084.2025.2569793