Munkavállalás, tervek

A Kohorsz ’18 kutatás 2020 szeptemberében indult lekérdezése során – sok egyéb más mellett – a munkaerőpiaci helyzetükről és a munkavállalási terveikről kérdeztük a résztvevő két-három év közti gyermekeket nevelő anyákat. Ugyan a telefonos adatfelvétel még zajlik, sok érdekességet tudhatunk meg az első több mint 2000 kérdőív alapján.

Munkaerőpiaci részvétel

Bár az anyák többsége gyermeke két és fél éves korában rendelkezett munkahellyel, nagyobb részük (41,4%) még nem vállalt (újra) munkát. 27,3 százalékuk azonban már ebben az időszakban is aktívan dolgozott.A munkaerőpiacra visszatérő anyák hetente átlagosan 35 órát dolgoznak, beleszámítva ebbe a túlórákat is. Többségüknek (95%) nincs másodállása és csak ritkán (9,9%) fordul elő, hogy éjszakába nyúlóan végeznék munkahelyi feladataikat. Ezzel szemben a válaszadók 29,2 százaléka havonta legalább egyszer hétvégén is dolgozik. A megkérdezett anyák 91,8 százaléka összességében elégedett a munkájával.

Újbóli munkavállalás ideje és mögöttes motivációk

A munkaerőpiacra való visszatérés idejét tekintve az anyák csaknem azonos arányban vállaltak ismét munkát a gyermekük egy és kétéves kora között (44,4%) és a gyermekük két és hároméves kora között (43,8%). Ennél korábban, a gyermek életének első évében csupán az anyák 11,7 százaléka tért vissza a munkaerőpiacra.

Az (újbóli) munkavállalás melletti döntést sokféle tényező befolyásolhatja. A már dolgozó anyák számára az alapvető anyagi okokon kívül a karrier folytatása, illetve az otthoni teendőkből való kiszakadás jelentették a legnagyobb motivációt. Kevésbé fontos tényezőnek bizonyult a munka mellett is biztosított gyed jogosultság.Későbbi munkavállalási tervek és az azt befolyásoló tényezők

 A munkahellyel rendelkező, ám az adatfelvétel idején még nem dolgozó anyák munkavállalási terveit megfigyelve kijelenthető, hogy 84,7 százalékuk a későbbiekben biztosan szeretne majd munkát vállalni, 2,8 százalékuk pedig már korábbra tervezte ezt. A munkaerőpiacot véglegesen elhagyni tervező anyák a válaszadók 12,5 százalékát teszik ki.

Akárcsak a munkavállalás esetében, úgy a gyermekkel való otthonmaradást is számos tényező befolyásolhatja. Leginkább fontos tényezőnek az a szubjektív megítélés számít, amely szerint az anya egyszerűen így tartja jónak a kutatásban résztvevő gyermeke szempontjából. Az otthonmaradásban emellett további fontos szerepet játszik még az újbóli gyermekvállalás (vagy annak tervezése) valamint a többgyermekes anyák esetében a többi gyermek ellátása.